Különleges kiállítás nyílt decemberben a Gondoskodás Integrált Szociális Intézményben Petricsné Sándor Erika alkotásaiból, melyek nemcsak vizuális élményt, hanem lelki utazást is kínáltak az érdeklődőknek. A tárlat az Őrségi meseházak, tündérlakta, mesebeli manóházak világába vezette a látogatókat és egy héten keresztül meseterápiás foglalkozásokkal egészült ki.
Az aprólékosan kidolgozott, mégis lélegzetelállító építmények kapuként szolgáltak egy titkos univerzumba, ahol a képzelet szabadon barangolhat. A kiállítótérbe lépve sokan úgy érezték, mintha egy erdei ösvényen járnának: minden sarokban új történet rejtőzött, minden apró ajtó mögött mese bújt meg. A művek arra emlékeztettek, hogy a varázslat gyakran a legkisebb részletekben rejlik – egy fatörzs repedésében, egy mohával borított felületen vagy egy parányi, pislákoló ablak fényében.
A kiállítás alkotója, Petricsné Sándor Erika kerámikus és foglalkoztatásszervező a Napraforgó Otthonban. A tárlaton világító kerámia meseházak, valamint az alkotó fantasy hangulatú festményei kaptak helyet. A bemutatott művek azonban túlmutattak az esztétikai élményen: aktív részévé váltak a meseterápiás foglalkozásoknak is.
Az alkotások egyaránt megszólították a Gyermekvédelmi Központ Zala Vármegye intézményeiben élő gyermekeket, az intézmény fogyatékossággal élő, idős és pszichiátriai beteg lakóit, valamint mindazokat, akik szerettek volna egy rövid időre kiszakadni a mindennapokból. A mesék szimbolikus nyelven szóltak az emberi lélek kihívásairól, és olyan belső utakat mutattak meg, amelyek segítették az érzelmi nehézségek feldolgozását, a feszültségek oldását.
A tárlat központi eleme a mesefalu volt: kastéllyal, malommal, templommal, sárkánnyal és világító meseházikókkal, amelyek együtt egy varázslatos, kézzel formált világot alkottak. Lakóink gyakran hosszan időztek a fényeknél, megálltak egy-egy házikó előtt, és többen megfogalmazták: „mintha visszamennék a gyermekkoromba”.
A meseterápia révén sikerült újra kapcsolódni ahhoz az életszakaszhoz, amikor a képzelet még szabadon gyógyított. A közös történetértelmezések, a képekre és házikókra adott érzelmi reakciók erősítették a közösségi érzést és a lelki nyitottságot. A mesék által megteremtett légkör egy időre kiszakította a résztvevőket a hétköznapokból, és közelebb hozta egymáshoz a lakókat, dolgozókat és látogatókat.
A tündéreket, manókat, sárkányokat és boszorkányokat megjelenítő festmények, valamint a világító Meseházak nem csupán díszítőelemek voltak: érzelmi támaszokká váltak, kapukká egy olyan térbe, ahol a lélek megpihenhet.
A kiállítás élménye sokak számára bizonyította, hogy a mesék világa ma is képes enyhíteni a valóság terheit, és apró fényeket gyújtani a mindennapokban.