Karácsonyváró programot rendeztek december 20-án az intézményben lakók számára, mely illeszkedett a Valkai Adrienn telephelyvezető által szervezett decemberi adventi programsorozatba. 

Az intézmény vezetője, Keszei Erika szólt az ünnepvárásról, s arról az igyekezetről, amellyel szeretnék a lakók életét nyugodttá, békéssé, szelíddé tenni. Mindazoknak köszönetet mondott, aki partnereik voltak a hónap folyamán, így a Napsugár úti óvoda, a Deák-technikum gyerekeinek, Kovács Kata énekesnek, a Mikulás-csomagokat hozó szervezeteknek. Az elismerés szavait tolmácsolta Vigh László országgyűlési képviselő és Zimborás Béla, az SZGYF megyei kirendeltségének igazgatója is, mindketten az egymás iránti, nemcsak az ünnepek idejére korlátozódó odafigyelésre helyezték a hangsúlyt.

A karácsonyi műsorban a lakók közül többen mondtak verset (Ady Endre, Aranyosi Ervin, Mentovics Éva egy-egy költeménye hangzott el), majd a 2. számú Levendula Idősek Otthona telephely munkatársai adták elő Andersen Hókirálynő című meséjét, melyet zenés betétekkel színesítettek.

A programot Debrei Zsuzsanna és Hertelendy Attila színművészek zenés műsorblokkja zárta.

Vigh László képviselő ünnepi köszöntője

Zimborás Béla igazgató ünnepi köszöntője

Karácsonyi ünnepi műsoron szereplők

Karácsonyi ünnepi műsoron szereplők

Karácsonyi ünnepi műsoron szereplők