A Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézmény vezetősége a gondozók nemzetközi világnapja alkalmából színes műsorral és ajándékkal köszönte meg a gondozók áldozatos munkáját.


Keszei Erika mb. intézményvezető köszöntötte elsőként az intézmény gondozóit.

Intézményvezetői köszöntő

Ezt követően Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója köszönte meg a gondozók áldozatos munkáját.

Igazgatói köszöntői


Az 1. számú Nefelejcs Idősek Otthonának ellátottjai énekkel köszöntötték gondozóikat.

Ének produkció

A Margaréta Otthon egyik ellátottja verssel köszönte meg a gondozók munkáját.

Vers produkció

A 2. számú Levendula Idősek Otthona ellátottjai az életből kiragadott gondolatokkal-verssel köszönték meg gondozóik helytállását.

Vers produkció

A Napraforgó Otthon ellátottjai verssel és énekkel kedveskedtek a gondozóknak.

Vers és ének elődás

A gondozók számára nagy meglepetés volt a köszöntés, meghatódva figyelték a műsorokat.

Gondozók csoportkép

A közönség   A közönség

A gondozók részére készített ajándékokat a telephelyvezetők vették át az intézmény vezetőségétől.

Ajándékok átadása    Ajándékok átadása

Ajándékok átadása    Ajándékok átadása

Ajándékok átadása

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.